elég érdekes álmaim vannak és ráadásul sokat is álmodok, (gondolom az ilyenek kezdenek el blogot írni) és arra gondoltam kéne ebből csinálni valami jó kis novelláskötetet, de mivel nem érzem magam elég tehetségesnek vagy inkább türelmesnek az íráshoz ezért hagyom, hogy a jó kis ötleteimet elragadja az internet álságos plágium szele. nesze kapd el ha tudod.
sokat mondják, hogy a mostani kor az információ kora, rengeteg helyről áramlik az adat és emberi léptékkel szinte felfoghatatlan mennyiséget vagyunk képesek gyártani, tárolni, lehívni stb. én már régóta érzem hogy ezt a sok infót nem tudom hová tenni, nincs még egy szabad rekesz az agyamban ahova pakoljam az újabb érdekességet, pedig 10 éve nincs tévém és rádiót is csak közszolgálatit hallgatok, net előtt meg végképp csak célzatos kereséssel ülök, de mostanában már ennyi is elég nekem, hogy tele legyen egy a fejem. gondolom ez miatt álmodtam a múltkor a következőt:
kirándulni voltunk a családdal és már benne volt a levegőben, hogy valami furcsa dolog készülődik mert olyan tejfehéres volt a levegő, enyhén vibrált, mint a nagy melegben. leértünk egy patak partjára, de széles volt, mint egy hegyi patak a Tátrában és leültünk a partjára kicsit pihenni. persze Nimród fiam odament a szélére egy kicsit játszani meg kezet pancsoltatni de nagyon hideg volt a víz, nem aggódtam, hogy beljebb merészkedik, nem bírja a hideget. egyszer csak nézek oda és Nimród benne van a vízben, nem veszélyesen, hanem a kb 10 cm magas vízbe belefeküdt, mintha csak hűsölni akarna, úgy ruhástól mindenestől. odarohanok hozzá fogom a kezét, nehogy elsodorja az áramlás, (nem volt erős a szélén csak lágyan ringatta a ruháját) és próbálom őt kihúzni. Egyszer csak látom, hogy kezdenek eltünedezni a lábai. persze bepánikoltam, mert nem értettem az egészet, hogy lehet hogy a lába egyszer csak kezd átlátszóvá válni és látom alatta a kis színes kavicsokat a vízben. ráadásul ez az átlátszóság kezd felfelé terjedni és már a feneke felé közelít. ahogy ott guggolok a parton, fogom a két kezét a fiamnak, nézek a szemébe kérdő tekintettel, mi ez az egész, miért nem jön már ki, nem fáj ez neki, akkor jön a válasz a fejemben, nem szóval csak gondolattal. ne félj anyu nem fáj, ennek most így kell lennie, túl sok volt már az információ a világban és a víz úgy döntött elnyeli, hogy megtisztuljon a bolygó a feleslegestől. nem értettem először, de aztán képeket láttam a tengerekről tavakról és mindenféle vizekről a földön, ahogy minden ami körülötte, benne van elkezd átlátszóvá válni, kicsit ijesztően, de mégis megnyugtatóan, hogy most akkor már minden rendben lesz velünk emberekkel, visszaoldódunk oda ahonnan jöttünk, nem porból lettünk porrá leszünk, hanem vízből lettünk vízbe térünk.
körülbelül ennyi volt az álom, én is eltűntem, ahogy fogtam a fiam kezét én is átlátszóvá váltam, de érdekes módon még akkor is éreztem, hogy fogom őt és nem féltem hogy elválasztottak minket egymástól, inkább egy olyan egység érzés volt mintha újra a hasamban lenne.
olvastam Emoto könyvét a vízről, arról hogyan tárolja az információt, hogy reagál az érzelmekre, de ez évekkel ezelőtt volt. hallottam, hogy egyes 2012 es jóslatok szerint most nem a tűz hanem a víz pusztít el minket, Isten ígérete a szivárvány ellenére, de igazából nem hiszek én ebben. mindenesetre megnyugtató volt olyan világvégéről álmodni amiben nem meghaltam, hanem csak eltűntem egy tátrai hegyi patakban. ennél rosszabb ne is legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése