Most olvastam egy könyvet a Kávék költője címűt, (nem rossz este egy laza film helyett) és van benne
szó a nők szavazati jogi harcáról Angliában. Emiatt gondoltam arra este amikor Nimród fiam meg Kamilla lányom fürdettem meg raktam le őket aludni, meg ezer más
dolgot csináltam egyszerre, meg meseolvasás meg szoptatás meg ágyat
húztam,..... hogy fogom ezt csinálni ha dolgozni járok majd? Mármint biztos
megoldom majd valahogy, de hogy leszek mellette továbbra is jó anya? ...
szóval egy kicsit haragudtam azért azokra nőkre, ott akkor, mert hát persze jót
akartak (a köves út ugyebár, ami jószándékkal van kikövezve) de gondolhattak volna kicsit előrelátóbban arra is, hogy azzal
hogy az egész lavinát elindítják, nem lesz-e oda a férfiak nők iránti
előzékenysége és segítőkészsége is? (Hát lássuk be, nagyrészt odalett)
Azt érzem, hogy itt Európában túlságosan jól megvalósult az egyenjogúság és ez a nőknek
hozott egy csomó rosszat lelki téren, amit talán fel se fog mindenki hogy miért van, vagy rosszabbik esetben még fel is rója a férfiaknak, mert ha melózok attól még a
család is az én dolgom, (mert tőlem, mint nőtől és anyától ne vitassa el senki ezt a fontos szerepet, amiben igenis különleges helyem van, mint a családi összhang megteremtője) és ha meg a fáradtan ugyancsak munkából hazajövő
férjemre sózom, akkor ő is frusztrált lesz. Szóval mindkettőnknek rossz, ahelyett, hogy mindkettőnknek jó lenne! Régen meg ha otthon voltak a nők akkor volt energiájuk arra hogy este a férjükkel is megfelelő energiaszinten feltöltődve foglalkozzanak és a gyerekeket is nyugodtan
ellátták napközben. Ha pedig nem elégítette ki őket a napközbeni, gyerekekkel való foglalatosság, akkor ott volt a középosztálynak a jótékonykodás, önkéntes munka, az egyház stb... a szegényebbeknek meg a szomszéddal való pletykálkodás, rokonlátogatás, piacozás, ilyesmik, kinek-kinek igénye szerint.
A lényeg, hogy én nem akarok visszamenni dolgozni
legalább míg a gyerekek olyan 10 év körüliek nem lesznek, de az se baj
ha tovább is itthon maradok... Tudnék én olyan elfoglaltságot találni ami a a családomnak is és a társadalomnak is hasznára lenne. Meg is mondtam a férjemnek, aki helyeselt, ha találok hozzá pénzbevételt is.
Erről eszembe is jutott az általános mai vélekedés a munkába való visszalépéssel kapcsolatban. Angol tanfolyamon találkoztam egy anyukával, aki irigykedéssel fűszerezett lenézéssel mondta, hogy hát ja, aki megteheti hogy nem megy vissza dolgozni a gyerek 3. évében.... Én kicsit már majdnem elszégyelltem magam, hogy hát, hű, én tényleg ennyire jól szituált lennék...? Aztán kicsit jobban megismerve őt, rájöttem ám, mire megy ki a játék. A férj nem keresett eleget ahhoz, hogy a gyerek előtti életszínvonalat fenntartsák, amibe belefért az évi egy síelés, egy nyaralás külföldre, wellness hosszúhétvégék, stb. A második év után meg persze jött a drasztikusan kevesebb pénz, anyuka is már unta magát otthon és, rögtön jön a mártír szerep, hogy hát neki vissza kellett menni dolgozni, pusztán csak anyagi okokból. Emiatt mindkét gyerek magánoviba jár (összesen 100 ezerét/ hó) mert nem tudja másképp megoldani a céges munkája mellett. És persze télen mentek megint síelni és jöhet a wellness is! Csak abból amit elmesélt már otthon maradhatott volna plusz egy félévet!!! Anyuka keres mondjuk 180 ezret, akkor ebből lejön száz, plusz a benzin be Pestre, meg az extra dolgok, mert ugye akkor már nem főz, meg többet beteg a gyerek mert le van passzolva, stb, Szóval miért is ment vissza dolgozni? Nekem nem ez fáj, mert semmi közöm hozzá, ki mikor unja meg az anyaságát, de engem ne fikázzon le, amiért én máshova rakom a priot, hogy tovább itthon maradhassak a gyerekeimmel.Örömmel hallottam a házasság hete alkalmából, hogy végre MAGASABBRA ÉRTÉKELIK A NŐK ANYAKÉNT BETÖLTÖTT SZEREPÉT, A NŐK MUNKÁBAN TÖLTÖTT SZEREPÉNÉL! Akkor végül is én jó úton jártam, sőt megelőztem a koromat... :-)
Még egy dolog amiben rosszul jártunk. A párkapcsolatok, ismerkedés, randizás stb terén.
Felrójuk a férfiaknak, hogy nem gavallérok, nem nyitják ki az ajtót előttünk, nem kéredzik meg hogy vigyék-e a táskánkat ...Összességében a nők, mint gyengébbik nemmel szembeni előzékenység nagyrészt kiveszett. Na de hosszú évek kemény harca miatt veszett ki belőlük. Több generáció óta így kellett felnőniük. Kitől tanulták volna meg? Több barátnőm hozott haza olyan tapasztalatokat külföldről, hogy ott még előfordul ez a fajta udvarias segítőkészség, főleg a latin amerikaiak, spanyolok körében, sőt még Angliában is. És érdekes módon ezeknek az emancipált nőknek ez nagyon is imponált! Akkor hol is van itt az ellentmondás? Legyünk egyenjogúak, meg ne is? Ne csodálkozzunk, ha a csinos magyar lányok külföldre mennek férjet fogni, és boldogan harmóniában élnek egy spanyollal, vagy egy olasszal.
A magyar pasik szegények meg teljesen összezavarodva, most nem is tudják, akkor macsók legyenek-e, vagy kemények a nőkkel, vagy udvarias gavallérok, vagy érzékenyek és lelkizőek, mint egy nő? Szóval teljes káosz a fejükben, nem csoda hogy annyian inkább egyedül maradnak.
Valljuk be, nekünk nőknek nagy szerepünk van abban, hogy így összezavarodott ez a világ, és itt az ideje hogy elkezdjük magunkat helyünkre rakni!
Mert ha mi nők és anyák a helyünkön vagyunk és ott végre jól érezzük magunkat, ez hozza magával, a férfi, a gyerek, a család, az egész társadalom rendjét és nyugalmát. Nem kis feladat nyugszik a vállunkon, és nem lesz kevésbé nehéz, mint a szüfrazsetteké volt annak idején.
