együtt-lét, mi a jó a gyereknek, egyedül-lét

na most annak apropóján írok, hogy megingott eddigi magabiztos álláspontom, arra vonatkozóan, hogy egy gyereknek mi a jó.

• az, ha az anya és az apa nagyon szeretik egymást, jól érzik magukat a bőrükben, és ez a szeretet rásugárzik a gyerekre is, vagyis ennek a szeretetteljes közegnek a fészek-melegében növekedik fel, mindegy hogy hol és hogyan
• ha, a gyereket szeretik a szülők, anya is apa is megadja neki amit tud, és igyekeznek a gyerek igényeit észrevéve őt magát szeretni és ezzel egy kis csodás világot teremteni köré, amiben ők is feltűnnek itt-ott.

nem tudom mi a helyes, eddig Molnár V. Józsi bácsi útmutatása alapján azt gondoltam a szülőknek egymást kell szeretni és akkor jó lesz a gyereknek is. De rájöttem, hogy ebben is van egy kis bibi. Mi van, ha a szülőknek az a jó, hogy nem esznek húst, ők ezzel tök jól elvannak, de a gyerek mondjuk enne, és csak azért nem eszik mert utánozza őket. vagy ha esetleg olyan jó körülmények között él a család, hogy anya apa bármikor másra bízhatja a gyereket, mondjuk egy szuper jó bébiszitterre, míg ők mondjuk elmennek vitorlázni, mert nagyon szeretik ám egymást és ők attól boldogok, ha sokat utaznak, de oda nem mindig vihetik a gyereket magukkal. Akkor most az jó a gyereknek? Vagy ha pont, hogy rossz körülmények között vannak, amit a szülők maguk választottak, mert nekik szuper jó egy világvégi tanyán élni és ők ettől teljesen boldogok, és sugározzák a gyerekre szeretetüket, de ő mondjuk imádja a várost és társaságba vágyik amikor csak lehet....

Szóval meginogtam.... nem vagyok már biztos abban hogy elég az a gyereknek, ha szeretik egymást a szülők, sőt lehet, hogy néha az a jobb ha nem erőltetik, hogy szeretik egymást, hanem inkább észreveszik mi a jó mindenkinek együttvéve.

Vegyünk például valakit... (khmm... természetesen nem magamra gondolok... ) aki nem tud normális módon elmenni sehova a családjával, mert ahova az egyik menne, ott zavaró egy gyerek jelenléte, ahol meg a gyerek szeret lenni, ott unatkozik a másik, ezért külön programot kell csinálniuk. pl: apa megy hagyományőrző, ereszd el a hajam mulatságra, anya meg megy strandolni a tópartra a gyerkőccel. ez egy ideális megoldás, mert mindkét félnek megvan a maga szórakozása, persze anya is vágyna egy kis egyedüllétre, de feltételezzük, hogy meg is kapja néha, igényei szerint.
akkor ez egy idális állapot? mármint, hogy a család nem családként funkcionál ebben az esetben, mert ha családként erőltetne valamit ami nem megy, akkor pont, hogy az menne tönkre ami egybetartja őket, mert egyik sem érezné jól magát.

Én soha nem voltam egyedül eddig, mindig volt valaki mellettem, láthatáron egy régi vagy egy új kapcsolat, de hónapokig, vagy évekig semmi komoly, ezt el sem bírtam képzelni.
HÁT ÉN AZT TANULOM MEG A HÁZASSÁGOMBAN MILYEN EGYEDÜL LENNI ÉS EGYEDÜLÁLLÓ ANYAKÉNT MŰKÖDNI

Elég kemény lecke, de ha eddig nem tanultam meg, hát most van itt az ideje, mert ez egy olyan dolog, amit meg kell tanulnom. Eddig mindig azt gondoltam a megosztás a fontos,. Egy szép helyen lenni egy csodás dolgot átélni nem lehet teljes egyedül, mert csak akkor jó igazán, ha van ott valaki akivel megoszthatom az élményt.  

Mostanában sokat megyek egyedül szép helyekre, élek át csodás dolgokat, és nem osztom meg senkivel, még csak el sem mesélem, (mert erről is le vagyok szoktatva) és ott benn belül mélyen sokkal erősebb az élmény, jobban megmarad és olyan melankólikus magányos szépséges érzés.

Mindenesetre ez csak az én mostani utam, de ahogy a népmesék mondják, aki nem hiszi ( ne is higgye!) JÁRJON UTÁNA!