Újra itt vagyok

Hát jó rég nem írtam.
De most már kétszer is eszembe juttatták a kis titkos naplómat, ami mint kiderült nem is volt olyan titkos.
Volt egy-két régi bejegyzésem, amiket teljesen idegen emberek is elolvastak, mivel a honlapra feltettem a blogspot címet. Ez fura, de biztos a "titkos naplóm" kifejezés izgatta a fantáziájukat, miről is írhat egy anyuka... Hát olyan izgi dolgokkal nem szolgáltam, de azért a blöffölős bejegyzés bejöhetett, biztos a sok kármokodás miatt, azt sokan szeretik. Szóval említették a kis krízisünket többen is, és persze nem a gyógynövényekkel az ízületi bántalmakra írt bejegyzésem maradt meg bennük, ami hasznos és sokakat érintő probléma, hanem a kis izgi, más magánéletébe való bekukkantás. Persze magamra vessek, ha kiraktam. Ha kiraktam hát hagy vigyék.
Szóval remélem tanulságos kis történetet kerekítettem, és lehet egyszer majd valami filmes forgatókönyves is felhasználja a melodramatikus sztorijához happy enddel a végén.
Mert az lett! Jelentem: boldog vagyok.
Elégedett  vagyok.
És nincsenek olyan kis izgi dolgok, sem családi szennyesek amiket teregethetnék, ha megkérdezik, hogy vagy? Néha már tök ciki megmondani, hogy jól vagyok, boldog és elégedett. De gáz, ilyen is van? Semmi válás meg ilyenek? Megcsalás, meg gyerekbaj, meg ételallergia? Még csak egy nyamvadt betegség se? Hát nem is tudom, hogy képzelem ezt.
Mindenesetre én is megjártam a magam útját, de amiben talán különböztem másoktól, az a problémamegoldási készségem. Mármint, hogy nincsenek különleges képességeim, csak készségem van rá, hogy megoldjam. És tenni is teszek érte, és nem a számat tátom, meg járatom. Szóval a boldogságért meg kell dolgozni és jön. Néha azzal jön, hogy pont nem dolgozok rajta.
Hát akkor hajrá, mindenki mehet a magáé után.

ó- Ió- ció - Emancipáció - no vakáció

Most olvastam egy könyvet a Kávék költője címűt, (nem rossz este egy laza film helyett) és van benne szó a nők szavazati jogi harcáról Angliában.  Emiatt gondoltam arra este amikor Nimród fiam meg Kamilla lányom fürdettem meg raktam le őket aludni, meg ezer más dolgot csináltam egyszerre, meg meseolvasás meg szoptatás meg ágyat húztam,..... hogy fogom ezt csinálni ha dolgozni járok majd? Mármint biztos megoldom majd valahogy, de hogy leszek mellette továbbra is jó anya? ... szóval egy kicsit haragudtam azért azokra nőkre, ott akkor, mert hát persze jót akartak (a köves út ugyebár, ami jószándékkal van kikövezve) de gondolhattak volna kicsit előrelátóbban arra is, hogy azzal hogy az egész lavinát elindítják, nem lesz-e oda a férfiak nők iránti előzékenysége és segítőkészsége is?  (Hát lássuk be, nagyrészt odalett)
Azt érzem, hogy itt Európában túlságosan jól megvalósult az egyenjogúság és ez a nőknek hozott egy csomó rosszat lelki téren, amit talán fel se fog mindenki hogy miért van, vagy rosszabbik esetben még fel is rója a férfiaknak, mert ha melózok attól még a család is az én dolgom, (mert tőlem, mint nőtől és anyától ne vitassa el senki ezt a fontos szerepet, amiben igenis különleges helyem van, mint a családi összhang megteremtője) és ha meg a fáradtan ugyancsak munkából hazajövő férjemre sózom, akkor ő is frusztrált lesz. Szóval mindkettőnknek rossz, ahelyett, hogy mindkettőnknek jó lenne! Régen meg ha otthon voltak a nők akkor volt energiájuk arra hogy este a férjükkel is megfelelő energiaszinten feltöltődve foglalkozzanak és a gyerekeket is nyugodtan ellátták napközben. Ha pedig nem elégítette ki őket a napközbeni, gyerekekkel való foglalatosság, akkor ott volt a középosztálynak a jótékonykodás, önkéntes munka, az egyház stb... a szegényebbeknek meg a szomszéddal való pletykálkodás, rokonlátogatás, piacozás, ilyesmik, kinek-kinek igénye szerint.
A lényeg, hogy én nem akarok visszamenni dolgozni legalább míg a gyerekek olyan 10 év körüliek nem lesznek, de az se baj ha tovább is itthon maradok... Tudnék én olyan elfoglaltságot találni ami a a családomnak is és a társadalomnak is hasznára lenne. Meg is mondtam a férjemnek, aki helyeselt, ha találok hozzá pénzbevételt is.
Erről eszembe is jutott az általános mai vélekedés a munkába való visszalépéssel kapcsolatban. Angol tanfolyamon találkoztam egy anyukával, aki irigykedéssel fűszerezett lenézéssel mondta, hogy hát ja, aki megteheti hogy nem megy vissza dolgozni a gyerek 3. évében.... Én kicsit már majdnem elszégyelltem magam, hogy hát, hű, én tényleg ennyire jól szituált lennék...? Aztán kicsit jobban megismerve őt, rájöttem ám, mire megy ki a játék. A férj nem keresett eleget ahhoz, hogy a gyerek előtti életszínvonalat fenntartsák, amibe belefért az évi egy síelés, egy nyaralás külföldre, wellness hosszúhétvégék, stb. A második év után meg persze jött a drasztikusan kevesebb pénz, anyuka is már unta magát otthon és, rögtön jön a mártír szerep, hogy hát neki vissza kellett menni dolgozni, pusztán csak anyagi okokból. Emiatt mindkét gyerek magánoviba jár (összesen 100 ezerét/ hó) mert nem tudja másképp megoldani a céges munkája mellett. És persze télen mentek megint síelni és jöhet a wellness is! Csak abból amit elmesélt már otthon maradhatott volna plusz egy félévet!!! Anyuka keres mondjuk 180 ezret, akkor ebből lejön száz, plusz a benzin be Pestre, meg az extra dolgok, mert ugye akkor már nem főz, meg többet beteg a gyerek mert le van passzolva, stb,  Szóval miért is ment vissza dolgozni? Nekem nem ez fáj, mert semmi közöm hozzá, ki mikor unja meg az anyaságát, de engem ne fikázzon le, amiért én máshova rakom a priot, hogy tovább itthon maradhassak a gyerekeimmel.Örömmel hallottam a házasság hete alkalmából, hogy végre MAGASABBRA ÉRTÉKELIK A NŐK ANYAKÉNT BETÖLTÖTT SZEREPÉT, A NŐK MUNKÁBAN TÖLTÖTT SZEREPÉNÉL! Akkor végül is én jó úton jártam, sőt megelőztem a koromat... :-)
Még egy dolog amiben rosszul jártunk. A párkapcsolatok, ismerkedés, randizás stb terén.
Felrójuk a férfiaknak, hogy nem gavallérok, nem nyitják ki az ajtót előttünk, nem kéredzik meg hogy vigyék-e a táskánkat ...Összességében a nők, mint gyengébbik nemmel szembeni előzékenység nagyrészt kiveszett. Na de hosszú évek kemény harca miatt veszett ki belőlük. Több generáció óta így kellett felnőniük. Kitől tanulták volna meg? Több barátnőm hozott haza olyan tapasztalatokat külföldről, hogy ott még előfordul ez a fajta udvarias segítőkészség, főleg a latin amerikaiak, spanyolok körében, sőt még Angliában is. És érdekes módon ezeknek az emancipált nőknek ez nagyon is imponált! Akkor hol is van itt az ellentmondás? Legyünk egyenjogúak, meg ne is? Ne csodálkozzunk, ha a csinos magyar lányok külföldre mennek férjet fogni, és boldogan harmóniában élnek egy spanyollal, vagy egy olasszal.
A magyar pasik szegények meg teljesen összezavarodva, most nem is tudják, akkor macsók legyenek-e, vagy kemények a nőkkel, vagy udvarias gavallérok, vagy érzékenyek és lelkizőek, mint egy nő? Szóval teljes káosz a fejükben, nem csoda hogy annyian inkább egyedül maradnak.
Valljuk be, nekünk nőknek nagy szerepünk van abban, hogy így összezavarodott ez a világ, és itt az ideje hogy elkezdjük magunkat helyünkre rakni!

Mert ha mi nők és anyák a helyünkön vagyunk és ott végre jól érezzük magunkat, ez hozza magával, a férfi, a gyerek, a család,  az egész társadalom rendjét és nyugalmát. Nem kis feladat nyugszik a vállunkon, és nem lesz kevésbé nehéz, mint a szüfrazsetteké volt annak idején.

kétszeres anyuka vagyok

Megszületett Kamilla Mária
Nagyon aranyos kislány.
Szopizik, alszik. Sírunk, boldogok vagyunk.

a blöff és a házasságtörés

Sajna nem túl jó dolgokat kell kiírnom magamból, jobban örülnék, ha valami jó kis nyaralásos sztorit tudnék most előadni, de ez egyenlőre még várat magára. Tény, hogy 5 hónapos várandósan esett meg velem a történet. Miért most kellett? Remélem leraktam egy bazi nagy karmát. Addig álljon itt ez tanulságul:
Több mint egy hónapja, feltűnt egy régi barát-barátnő a színen, akit én is ismerek és kedves szimpatikus csajszinak tűnt, talán kicsit naívnak meg az én ízlésemnek túl mosolygós kis kedvesnek. De hát nincs ezzel baj, nem az én haverom, a férjemé. Volt egy kis telefonálás, aztán megbeszéltek egy találkozót hogy jól kibeszélgessék magukat. Ezzel semmi gond nem is volt, mivel én sosem voltam elrontója a férjem semmilyen kikapcsolódásának, mert azt vallom, ha ő jól érzi magát valahol, feltöltődik akkor boldogan jön haza és itthon is jobban elvagyunk, türelmesebb a gyerkőccel és jobban örül a családnak. Rendszeresen el is járt ő egyedül vagy haverokkal is dobolni bulizgatni, és kb olyan 3 felére volt belőve, akkor járt mindig haza. Na most volt az első bökkenő. Reggel 6-kor kicsit aggódtam és telefonáltam, van-e valami gond? Nincs, lekéstek valami vonatot és már jön is haza. Mármint a csajt felrakja a vonatra és jön.
Jött is, és másnap még el is viccelődtünk azon, hogy bezzeg a csajjal elment egy fos marosi bálba is táncikálni, mert hát úgyis csak egyszer egy évben...
Erre föl kb 1 hétre rá, már megint be volt sózva, hogy megy valahova, persze ekkor már a szokásos egyedül megyek szöveggel, ami nem is lett volna feltűnő, ha a szervezéskor nem telefonálgat feltűnően sokat félrevonulva. Na ez persze gyanús volt, minek itt hazudni, ha úgyis elmegy, máskor is elment, nincs itt semmi gond kérem, meg szabad mondani hogy megint ráér a csaj és akkor együtt mennek. Sajna rosszul jártunk mert kiderült hogy igen és jött egy újabb, most már sokkal keményebb éjjel amit végigéltem, egyedül itthon, hogy na akkor most ez meddig lesz így? most is reggel hatkor jön majd? hát igen, most is akkor jött és persze most is csak telefonálásra. Másnap gyanús volt, hogy vitte magával a kis paplankát, amin a füvön szoktunk heverészni, amit kb akkor vitt magával utoljára, mikor engem akart megfektetni vagy 10 éve egy biciklis kiránduláson. Másnap ezen is jót nevettünk, most már kicsit keserédesebben részemről.
Ezután jött egy pár telefonálás, konkrétan volt mikor én vettem fel és kedvesen meg is invitáltam a csajt, hogy ugyan nézzen már be hozzánk is beszélgetni kicsit, ha úgy el van magányosodva, itt van gyerkőc meg jön a következő  is, gondoltam veszi a lapot, hogy ne csak a férjemmel haverkodjon, nálunk a teraszon is meg lehet inni egy pohár bort vagy ilyesmi. Persze kicsit zavartan hárított, hogy majd igen. Erre föl a régóta súlyosan betegeskedő apukája meghalt, ami persze engem megnyugtatott hogy akkor a hétvégére már biztos nem jön majd el bulizni. Hát tévedtem. Szegénynek ki kellett kapcsolódnia a sok tennivalóból és ismét vigaszt, szórakozást és ivócimborát talált az én kedves férjemben, akiben hirtelen feléledt az immár 15 éves barátságra előlépett kapcsolat, ami érdekes módon eddig évi egykét beszélgetésben kimerült. De most a sors ismét kegyetlen módon egy újabb egyedül megyek hazugság után, abban a pillanatban telefonáltatta meg a csajt, amikor pont ott álltam a férjemmel szemben és hallanom kellett a lebeszélt találkozót. Persze ezután nem volt kétséges hogy az egyedül megyek nem állja meg a helyét. Szóval jött a harmadik éjszaka, amikor kikötöttem hogy akkor most légyszi ne reggel hatig, mert másnap te vigyázol a gyerekre és én elmennék 3 és fél év után a gyerek érdekében, hogy szokja, hogy nem csak a szüléskor tűnök el 3 napra. Reggel 4 ig bírtam is, nulla alvással, és akkor ment a telefon. Jössz? Igen, negyed óra, miért megint meg kell várni a vonatot? Mondom erre, add a csajt, majd én rábeszélem, hogy keressen egy szingli pasit aki elszórakoztatja a vonatig, vagy ha nem tud találni akkor majd én küldök neki. Persze férjem beszart és dehogy adja, jön már. Jött is, negyedóra volt. Na akkor hajnalban meg is kapta, hogy akkor ezt most befejeztük, mert én ezt nem bírom és nem is tűröm. Persze jött a visszatámadás, pontokba szedve. Eddig anyám kérdezte meg mikor jövök haza, most meg te, hogy hova megyek kivel és kb mikor jövök. (jé tényleg, csak nem egy házasságban élünk) ez tényleg bazi nagy elvárás hogy ennyit tudjon egy külterületen 3 éves gyerekkel egész éjjelre egyedül maradó öthónapos kismama. Aztán meg, másodikként minden az én hibám mert kutakodok. Minek kell nekem mindent megkérdezni és tudni és beszámolót tartania (nem árultam zsákbamacskát hogy szeretek kommunikálni és nem vagyok süketnéma...) szóval a lényeg hogy én vagyok a hibás és mit képzelek én.
Ezután másnap elmenetelemkor folyamatos beszólásokat kaptam, hogy hova megyek meg kivel, meg miért vagyok ilyen ruhában stb.. amit kicsit nehezen tűrtem már és elengedtem a zöld szörnyeteget, amin kiakadt és én is, mert eddig elég jól kontroll alatt tartottam a dolgokat. Szóval a gáz az volt hogy találtam még egy sms-t is a telefonban, amiben konkrétan egy pesti cím volt megadva kapukóddal a csajtól, szóval mi ez ha nem felhívás egy keringőre... Tehát az ellenőrzés odáig fajult akkor már kikészülve idegileg, hogy amikor egész héten solymáron dolgozik, én meg sajnálom hogy szegénynek még maradnia kell mert nem fejezett be valamit, és másnap csak ebédre ér haza, amikor is boldogan és mosolyogva várjuk őt szeretettel.... szóval beblöfföltem egy újabb vitánál, hogy ne hülyítsen már ez nem egy barátságosdi, hogy ő bemegy pestre a nőhöz és ottalszik nekem meg azt hazudja, hogy dolgoznia kellett maradni. És sajnos bejött. Tényleg megcsinálta a rohadék. Pofámba hazudott és itthagyta az öthónapos várandós feleségét még egy nappal tovább egyedül, állítólag munkafelmérés címén, mivel valami galéria kellett volna, de nem jött össze. Támadás: most már nem vállalhat munkát egyedülálló nőnél? Dehogynem baszki, de nem kéne akkor ottaludni és azért arról én is tudhatok nemdebár? Dehát ő megivott egy sört. Ja igen persze, spontán, de azért előtte behazudta hogy nem jön haza, tehát tervezte. Meg amúgy se igyon meg egy sört, hanem siessen haza a családjához, akiket egy hete nem látott.
A kérdésem az. Milyen ringyó az ilyen, aki erre vetemedik, ami nekem és már normális nők számára mindig tabu volt. Mit képzelt, hogy otthon a feleség tök áldását adja arra, hogy az ő lelke és teste is esetleg ápolgatva legyen? Pont az én férjem által? nincs több millió szingli pasi akihez fordulhatna.? Mi a faszt képzel? (amúgy nem szoktam káromkodni, ezt mindenki tudja rólam, hogy a kiborulás jele) Még ha a férjem be is hazudik neki mindenfélét, egy okos nő tudja hogy az ilyennek a fele se igaz, csak a becserkészés miatt mondja a pasi. Meg ne is haragudj, azért a babát meg is csinálta nem túl rég otthon. Még kész sincs... Szóval, ha naív volt akkor azért érdemli meg a büntetését, ha meg egy számító kis kurva aki szét akar szakítani egy családot, akkor meg azért. Mindenesetre ha lenne rá mód, egy őszinte bejegyzést érdeklődve olvasnék a részéről. De valszeg ez nem fog megtörténni, mivel a férjem olyan kibaszott belátó és rendes, hogy bevédte a csajt, nehogy fel merjem hívni, mert van szegények elég baja, család, munka stb. Ha fel merem hívni ő elmegy. (hmmm. azért ez komoly lehetett)  Ó hogy oda ne rohanjak, egy öthónapos várnadós megcsalt feleségnél biztos jobban kell őt gyámolítani, szeretgetni és ápolgatni a kis lelkét. Egy dolgot tudok elképzelni még. A férjem őt is átbaszta. Megkefélte, aztán rájött a csaj érzelmileg is nyomul rá, közben én is gyanakszok otthon, és le akarja koptatni. Most lelkiismeretfurdalása kettős, átbasztam egy régi havert és még a feleségem is megcsaltam. Na azért nem sajnálom egyiküket sem. Csak nem tudom mi lesz a vége. Elvileg meg lett nekem ígérve, hogy nincs több hazugság és megszakítja a kapcsolatot, telefon meg találka meg ilyesmi kizárva. És persze nem akar minket elhagyni, meg válni sem akar. De ezt nem magától esdekelve mondta, hanem az én kifejezett kérésemre a szájába adva a szavakat. Semmi magától megbánás, csak a pökhendiség, támadás. Honnan tudhatnám hogy így lesz-e? solymár messze van és a pasik sajnos bevédik egymást. (tapasztaltam)  A maradék időmre sajnos marad az aggódás, hogy megússzuk-e épen ezt az egészet a babával a hasamban? Ha Isten szeret akkor igen. Eddig hálát és szeretetet kaptam és adtam. Ezután is így szeretném. Egy barátom azt tanácsolta kezdjek gyűjteni. Ezt is megteszem. Támogatásra számítok a barátaim részéről és még a férjem szülei részéről is, mert nekik mindenről beszámoltam. Egyenlőre az én oldalamon állnak és értetlenül szemlélik a dolgot, de egy anya mindig a fia oldalára áll, ha végül elmérgesednek a dolgok. Remélem addig nem jutunk el.
Addig is, aki olvassa tanuljon belőle. Túl rendes és független voltam a férjem mellett, mindent elintéztem, egyedül vittem a gyereket, hagytam őt elmenni, nem kényszerítettem olyasmire amihez nem volt kedve, nem zavartam őt ott, ahol tudtam inkább egyedül lenne. Mindezt tőle az ő hatására és szinte kényszerből tanultam meg tőle. Előtte sosem voltam ilyen. Ez hiba volt. A másik nő rászorultabbnak tűnt és ő kapta meg az odafigyelést egy teljes hónapra. Hát most már óvatos leszek. A baba is rákényszerít majd minket az összetartásra. Egymás segítésére, odafigyelésre. Remélem álljuk majd a próbát. Ha nem, nem tudom mi lesz. Én innen ki nem teszem a lábam. Ez az otthonom, és a fiamé is. A családomért és a férjemért pedig harcolni fogok.

társkeresés vagy önmagunk megtalálása

Írok most egy jó példát, mert olyan jó volt látni, hogy vannak még sikeres élethelyzetek a környezetemben..
Sajnos mostanában nem sok fordul elő... :-(
A kiindulópontja az a helyzetnek, hogy akiknek nincs párkapcsolata már régóta, milyen úton-módon találhat magának megfelelő társat. Erre sok lehetőség kínálkozik manapság. Vannak ugyebár az ilyen-olyan társkereső klubok, weboldalak, na meg a sok szórakozóhely, fesztiválok, koncertek, akár a munkahely, vagy baráti társaságok, úton-útfélen, buszon-vonaton, stb. Szóval ezer módja van az ismerkedésnek sokszorta több mint régen, mégse nagyon sikerül megfelelő társat találni.
Én azon gondolkoztam már régóta, hogy nekem annak idején mikor még nem voltam férjnél hogy ment ez.
Először is, volt az első igazi hobbim, a barlangászás, sziklamászás. Na azt igazán imádtam, nemcsak azért, mert gyönyörű helyeken jártam, izgalmas dolgokat csináltam és jó volt a társaság, hanem azért a pasik miatt is, mert az a típus nekem igazán bejött. Néptáncra is jártam egy ideig, de ahhoz nem volt megfelelő a tartásom és nem tudtam benne olyan jó lenni, mint amit elvártam volna magamtól. A fősulin persze elmaradtak a hobbik, ott a szokásos haverok buli fanta háromszögben intéztem a pasiügyeket is, nem sokat kellett mozgolódnom. Az egyetemen és utána a zene kötött össze mindenkivel akihez vonzódtam, mert akkor nagyon fontos volt számomra az, hogy mit hallgatok. Később amikor már beszippantott a munka világa, kicsit érzetem én is egyfajta aggodalmat, hogy majd mi köti le a szabadidőmet és elkezdtem újra tanulni, jött a gyógynövényes suli, mint örök szerelem, a természet és a kirándulások, utazás. Nem volt gond azzal, hogy kikkel ismerkedek, mert csupa hasonló gondolkodásúval hozott össze a sors, mivel mindig azt csináltam amit szerettem, olyan helyekre jártam ami tetszett. A lényeg az egészből, hogy ha a saját útját követi az ember és odafigyel a belső igényeire és azt csinálja amit szeret és érdekli, vagy amit fontosnak tart, akkor nem tévedhet nagyot az ebből az ismeretségből adódó társválasztással sem.
Persze vannak kivételek. Nekem például nem jött be az önismereti csoportok, meditációs bandák és hasonlók férfivilága: vagy volt a Mester, aki maga köré gyűjtötte a titkon mind belé szerelmes nőciket, vagy a pasik mind annyira elférfiatlanodtak a sok meditálástól meg lelkizéstől, meg a női energiáktól, hogy már csak jókat lehetett velük beszélgetni, de mint pasik nem voltak vonzók.
Sajnos sokan indulnak el ebbe az irányba, és nem nagyon hallottam olyanról, akinek innen jól sikerült választania. Általában az ilyen csoportokba azért jár az ember, hogy magát rendbe tegye, nem jól jön az ki, ha közben egy újabb feladatot,egy párkapcsolatot vesz a nyakába, amire esetleg még fel sem készült, vagy egy nem ép emberrel találkozik valószínűleg és csak még jobban sérül. Tehát az eredeti probléma megoldása helyett még újabbak merülnek fel.

Ezzel szemben nagyon jó beruházás hosszú távon, olyan dologgal kitartóan foglalkozni, ami számunkra fontos, értékes. Például egy ismerős egyedülálló anyuka, évekig járt egy idegen nyelvű családi közösségbe, ahol a gyermeke találkozhatott és szívhatta magába az idegen kultúrát, ha már az apja részéről ezt nem kapja meg, azért mégse törlődjön ki származása. Ez a hely nem egy tipikus ismerkedő hely, sőt inkább családok, anyukák vannak jelen, mégis évekkel később innen ismerkedett meg egy férfival, aki valószínűleg értékelte azt az erőfeszítést amit ez az anyuka véghezvitt a fia érdekében.
Egy másik ismerősöm régóta nem talált társat és eleinte ő is a hagyományos, fent felsorolt eszközökkel próbálkozott, de mostanra örömmel hallottam tőle, hogy csupa olyan dolog irányába indult el amik csak számára fontosak, függetlenül a társkereséstől. Szeretett volna megtanulni lovagolni már régóta, így jelentkezett önkéntesnek egy gyerektáborba, ahol eltölt egy hetet és megtanítják őt fizetségül. Jó példa arra, mennyi jót tehetünk azáltal, hogy az utunkat járjuk. És ki tudja, talán itt ismerkedik majd meg élete párjával?

Annak idején mikor még nem volt a gyerkőc én is jelentkeztem önkéntesnek egy környezetvédelmi alapítványhoz és ha jól belegondolok, nem lett volna akadálya, hogy ott megfelelő társra találjak, de akkor én már férjnél voltam. Ettől függetlenül láttam jó pár szóba jöhető pasit. Mindnek rendben volt az értékrendje, jóképűek voltak (legalábbis szerintem) és biztos lett volna olyan akivel meg lehetett volna próbálni. A múltkor az évek óta dédelgetett álmom teljesült, amikor elmentem a fülemülék éjszakájára a madarak énekét hallgatni és ott is láttam egyedülálló pasikat, akikről lerítt, hogy a csajok kergetése helyett inkább az erdőbe járnak, vagyis pont megfeleltek volna egy hosszútávú kapcsolatra.

Mert, mi is a baj a hagyományos, ma divatos eszközökkel? Akik fesztiválozni járnak nagy részük az ereszd el a hajam projektet követi, örül, hogy kiszabadul, flörtöl és több számot is begyűjt egy este alatt, aztán esetleg csemegézik belőlük, ha van kedve meg ideje, rosszabbik esetben otthon várja a párja.
A hosszú külföldi utazásokon lehet találkozni jóképű kalandorokkal, mindenféle korosztályból, de őszintén, mennyi az esélye annak, hogy egy ilyen kalandor csak a mi kedvünkért pár együtt töltött nap után letelepedik és felhagy a kalandozással?
Ráadásul egy munkahelyi vagy utazás közbeni ismeretségnél is sokkal magabiztosabban lép fel az az ember, aki nem ér rá bármikor randizni, mert van olyan állandó elfoglaltsága, amit szeret csinálni és csak maga miatt csinálja. Az ilyen csodálatra méltó manapság a sok ide-oda lézengő semmittevő között.
Természetesen nem árt a céltudatosság egy hobbi kiválasztásakor, ha esetleg még nem döntöttünk.
Azok a hobbik amiket magányosan űzünk sokkal később hozhatnak csak eredményt, több szerencse kell hozzá. Képzeljük el, ha például futni járunk rendszeresen, mindig ugyanazon az útvonalon, mennyi idő kell ahhoz, mire az egyszeri szemvillanásokból egy rövid beszélgetés vagy egy randi lesz. De egy társaságban végzett tevékenység előbb is gyümölcsöző lehet. Manapság divat az íjászkodás és már vannak íjász klubok is, fedett gyakorló pályákkal, versenyekkel, stb, akinek például bejön ez a típus miért ne próbálna meg egy ilyen helyre beiratkozni? Persze nem azt mondom, hogy egy divatmagazinból válasszunk ki egy férfi vagy nőideált és kezdjük el a képénél feltüntetett sportokat űzni, hátha összefutunk vele, de ha szeretünk főzni, elmehetünk egy gyorstalpaló továbbképzésre és lehet, hogy ott találkozunk olyannal akinek hasonló az érdeklődése, ami már egy jó alap.
A fesztivál, koncert, klubozás lutri. Bárkivel összehozhat a sors. És nem azt mondom hogy ez baj, de ne ez legyen az egyetlen forrás amiből táplálkozunk. Találjuk meg a magunk kedvtelését és az majd  nagyobb eséllyel vezet el minket a megfelelő emberhez. Nem ér csalódás, mert azt csináljuk amit szeretünk, és ha nem jön össze semmi, az sem baj. Ez maga az élet! Nem egy erőltetett, évekig tartó társkereső tevékenység.
Erre buzdítom minden egyedülálló barátomat!

Kitartás! És meghozza gyümölcsét a jókedvvel végzett munka és az igazán élvezett szórakozás!

időmenedzsment

Mostanában arra jöttem rá, hogy az időm véges és nagyrészt kedvem szerint döntöm el mivel töltöm, ami manapság elég nagy luxus. Hát igen egy gyesen (vagy gyeden... ?-) lévő kismama luxusa.
Van például az ebéd utáni alvás. Ezt ugye eltölthetném bármivel, de én szeretek lefeküdni a fiammal aludni. Egyrészt sokkal jobban alszik ha ott vagyok mellette, így akár két órát is elérünk, másrészt ez egy olyan szuper jó dolog amit kár lenne kihagyni, ha majd gürizek az irodában könnyes szemmel gondolok erre a meghitt nyugalomra.
Persze tölthetném mással is azt a másfél, két órát, de a prioritási listámon általában az alvás van az első helyen. Lusta lennék? Hát ha magamra gondolok a lustaság legutoljára jöhetne szóba nálam. Egyszerűen csak úgy érzem most ennek van itt a helye és ideje.
Ezt kéne megtanulni. Például amikor azt hallom egy barátomtól, hogy probléma az hogy összehozzon velem egy találkozót, felmerül bennem, mekkora a belső késztetése vágya egyáltalán arra, hogy találkozzunk? Mert bármennyi dolga is van az embernek ez tényleg igaz, hogy arra van ideje amit nagyon szeretne. Addig szervez, intézkedik, gondolkodik amíg össze nem jön valahogy. Ezt a részt pedig nem mint probléma írja le utóbb, hanem a lázas készülődés és örömteli várakozás idejét. Na ezt hiányoltam én a múltkor.
Nekem nagyon jó lecke volt arra, hogy habár több a szabadidőm mint egy átlagos nőnek, ha megszervezem a gyerekrevigyázást, azért én is meggondolom a jövőben, hogy azt az értékes időt kivel és hogyan töltsem el.
Nem azt mondom, hogy nem lehet néha ilyen semmi extra találkozásokat összehozni, mondjuk valakivel akivel akár hetente találkoztok mert úgyis ráér az ember, de ha az embernek kevés ideje van, azt kötelessége jól beosztani és értékesen és tartalmasan eltölteni a szabadidejét, olyan emberekkel akikkel közös a téma és jó beszélgetést lehet folytatni, ami gondolatébresztő és olyan jó érzés marad utána amin még napok múlva is lehet mosolyogni mosogatás közben.
Sajnos ezek hiányoznak nekem manapság, így el is döntöttem, hogy most már összehozok végre egy rendes baráti összetalálkozást.

Majd megírom, ha érdemes lesz... :-)

nem akarom elmondani senkinek, elmondom hát mindenkinek